Töltsön egy napot víz nélkül – persze csak képzeletben. Ha pánikra egyelőre nincs is ok, a probléma sajnos adott: a klímaváltozás a Föld vízkészleteit sem kíméli. Pedig megszoktuk, hogy van. Mindig jön a csapból.{jcomments on}

Emlékeznek a mesére a sóval és a legkisebb királykisasszonnyal? A hiú király nem találja elég kifejezőnek legifjabb lánya hasonlatát: „Úgy szeretlek édesapám, mint az emberek a sót.” Felháborodásban – hogy iránta érzett szeretetét egy ilyen „piszlicsáré” dologgal vetette össze – kitagadja gyermekét. Akkor látja csak be tévedését, midőn szembesül a só hiányával. A kényelemhez, illetve a nap mint nap használt, hétköznapi dolgokhoz könnyű hozzászokni. Sokszor bele sem gondolunk, hová lennénk nélkülük, csak a hiányuk szúr szemet. Olyankor bezzeg nagy a riadalom: alig várjuk hogy visszatérjen minden a rendes kerékvágásba. Ilyen hétköznapi használati cikk a víz is. Megszoktuk, hogy van. Már az is meglepő helyzeteket szülhet, ha egy-egy csőtörés, vagy karbantartás erejéig néha nélkülöznünk kell egy darabig, abba pedig belegondolni is szörnyű, mi lenne, ha elfogyna…

Képzeljük most el ezt a rettenetes utópiát, nézzük hogyan telne egy nap víz nélkül. Reggel ébredés után a legtöbbünk első útja valószínűleg a fürdőszobába vezet. A tisztálkodásról ezúttal le kellene mondani: sem megmosakodni, sem zuhanyozni, sem fogat mosni nem tudnánk, és ez jelentős mértékben rontana aznapi komfortérzetünkön. Természetesen ebbe még nem halnánk bele. De gondoljuk csak tovább: éppen felhörpintenénk reggeli kávénkat, mikor belénk hasítana a gondolat, hogy víz nélkül nem tudunk kávét főzni. És ha még csak kávét nem tudnánk! Lőttek a meleg levesnek, a párolt zöldségnek, húsnak, burgonyának, szinte minden fogásnak. Kénytelenek lennénk hát száraz maradékok után kajtatni – amíg van, hiszen ezek előállításához is víz kellett valamikor. Mosni, mosogatni természetesen ugyanúgy nem lehetne, ahogyan öntözni sem. A csatornát sem tudnánk használni, bizonyára ezt a kellemetlenséget sem viselnénk könnyen. Amíg ezt végiggondoltuk, már bizonyára nagyon megszomjaztunk. Mennénk is a csaphoz annak rendje és módja szerint, hogy megtöltsük poharunkat…

Az emberi szervezet mindössze egy-két napig bírja víz nélkül. A fokozatos kiszáradás súlyos működési zavarokhoz, majd eszméletvesztéshez és halálhoz vezet. Víz nélkül sem az ember, sem környezete nem maradna életben. Megbénulna a mezőgazdaság, az ipar, éhínségek, fertőzések ütnék fel a fejüket.

Sokan azt gondolják, a víz folyamatosan megújuló, kifogyhatatlan természeti kincsünk, ezért bármennyit használhatunk belőle. Noha ökológiai egyensúly esetén, amikor a körforgás optimális, valóban újra- és újratöltődnek a vízkészletek, de sohasem gazdálkodhatunk vele felelőtlenül. Napjainkban pedig, amikor egyre többször kerül szóba, hogy a vízkészletek veszélyben vannak, egyéni és közös érdekünk egyaránt megköveteli a fokozottan környezettudatos magatartást és víztakarékosságot.